B�r maradtam volna benne v�gig!
De az embert v�gyai vez�rlik;
V�gyaimnak s�lyomsz�rnya t�madt,
S odahagytam �slakom s any�mat.

K�nok �gtek a sz�l�kebelben,
Hogy bucs�mnak cs�kj�t r�leheltem;
S k�nja l�ngi el nem aluv�nak
J�ggy�ngy�t�l szeme harmat�nak.

Mint �lelt �t reszket� kar�val!
Mint marasztott esdekl� szav�val!
Oh, ha akkor l�tok a vil�gba:
Nem marasztott volna t�n hi�ba.

Sz�p rem�nyink hajnalcsillag�n�l
A j�vend� t�nd�rkert gyan�nt �ll;
S csak mid�n a t�mkelegbe l�p�nk,
Venni �szre gy�szos t�ved�s�nk.

Engem is hogy csillog� rem�nyem
Biztatott csak, minek elbesz�lnem?
S hogy mi�ta j�rom a vil�got,
Bolyg� l�bam sz�z t�visre h�gott.

...Sz�p haz�mba ismer�s�k mennek;
J� any�mnak t�l�k mit izenjek?
Sz�ljatok be, f�ldiek, ha l�szen
�taz�stok h�za k�zel�ben.

Mondj�tok, hogy k�nnyeit ne �ntse,
Mert fi�nak kedvez a szerencse – –
Ah, ha tudn�, mily nyomorban �lek,
Megrepedne a szive szeg�nynek!

(Pozson, 1843. m�jus.)