Versek : Petőfi Sándor - Szomjas Ember Tűnődése |
Petőfi Sándor - Szomjas Ember Tűnődése
2007.02.01. 19:51
Ejnye, mi az istennyila!
Üres már a ládafia?
Üres ám –
Jaj pedig be ihatnám!
Ejnye, mi az istennyila! Üres már a ládafia? Üres ám – Jaj pedig be ihatnám!
Száraz kút a gégém csapja, Süti a szomjuság napja; Még meggyul, Ha rá boreső nem hull.
Hm, biz a nem tréfa volna, A felhőből hogyha folyna Boreső – Volna! itt a bökkenő.
Volt a szőlőben határom, De eladtam tavaly nyáron, S az ára Garatomon lejára.
A kocsmából meg már régen Kikopott az emberségem; „Addsza – ne!” Ilyen szépen főznek le.
...Valami jutott eszembe! Zálogúl majd azt teszem be. Előre, Hitvesem fejkötője!
Jaj de hisz már sírba zártam Szerelmetes hitestársam, S ott véle Nyúgoszik fejkötője.
Oh miért is emlékezem Halálodra, én kedvesem? Könny gördül Azonnal két szemembül.
Hátha könnyeimnek árja, Uram bocsá’! borrá válna: Akkor még – Hej, akkor többet sírnék!
(Debrecen, 1844. január–február.)
|